Eszti és Matyi Pálmaház 2017.05.19.

  • 19. május 2017

    Eszti és Matyi

Eszti és Matyi

Esztit az egyetem első éve óta ismerem. Sok átbulizott és átlelkizett éjszaka áll mögöttünk. Az akkor összekovácsolódott lánykoszorú oszlopos tagjai most mind hivatalosak voltak az esküvőre.

Nagy megtiszteltetés, hogy az esküvőjükön nem csak mint barátnő hanem mint fotós és asszisztens is részt vehettünk. Izgalommal és ötletekkel telve vártuk a Nagy Napot. Amikor megpillantottam őket a tatai pálmaház ajtajának üvegén keresztül ahogyan szedelődzködnek kifelé az autóból a sok zacskót, táskát, cókmókot az jutott eszembe, hogy : -Show Time!!!

Eszti és Matyi külön szobában készülődtek. Attila kettejük között ingázva fotózott, miközben néha-néha postásként közvetített egy-egy üzenetet. Amikor már majdnem elkészült a Menyasszony a forgatókönyv szerint előreküldtem a Vőlegényt Attilával, hogy felvegyék a pozíciójukat a kis hídnál. Pár perccel később Eszti teljes pompájában közeledett a híd felé, aminek közepén Matyi várta. Nagyon romantikus volt amikor megpillantották egymást. Visszaadni fotókon az ilyen pillanatokat, abban rejlik a csoda.

A portré fotózás során szabadjára engedtük a szerelmeseket, hogy sétálgassanak a zöld fák között. Meg-meg álltak egy-egy csókra, ölelésre, kedves szóra s mi lencsevégre kaptuk a pillanatot, ahogy a zöld lombok és az aranyló sárga napsugarak körbeveszik Őket.

De ne csak olvassátok lássátok is :)

Slideshow

Galéria

Elismerjük, hogy alkotni csak érzelemmel lehet!

Keress bátran minket esküvőtök megörökítésére!

KÉRJ ÁRAJÁNLATOT!

Szeretnéd igénybe venni szolgáltatásaimat? Vedd fel velem a kapcsolatot, kérj árajánlatot!

Magamról

A fényképezés azon szegletéből örökítünk meg pillanatokat, ahol az érzelmek, a meghittség, s egy cseppnyi kaland is megjelenik. Egy esküvői fotózás alkalmával, ezt mind tetten érhetjük, s annál csodásabb érzést nem kaphatunk, amikor az elkészült képeiteket átadhatjuk. Adni öröm, s mi szeretünk adni! Elismerjük, hogy alkotni csak érzelemmel lehet! Keress bátran minket esküvőtök megörökítésére!

Elérhetőségeim

Keress engem elérhetőségeim egyikén, vagy személyesen!

Ancsin Attila

+36-30-212-23-31
info@attilaancsinphotography.com

Getting Ready Workshop beszámoló

Kiengedtük a Dzsint a palackból, s beléptünk egy új fejezetbe azzal, hogy a projektjeinket megosztjuk Veletek is. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sokan eljöttetek legelső teljesen önállóan megrendezett workshopunkra.   Fotós Workshop Neked! facebookos csoportunk is gyors növekedésnek indult, úgy látom sokakat érdekel a sok akt / félakt mellett, hogy szépet alkosson. Megvallom őszintén aktot fotózni ugyan nehéz, de sokat hozzátesz eleve a hölgy látványa, jó példa erre ez a korábbi fotózás is: A munka viszont igazán most kezdődik, az […]

Jöttünk,láttunk, visszamennénk. Esküvő kiállítás 2019, Papp László Aréna

Jöttünk,láttunk, visszamennénk. Esküvő kiállítás 2019, Papp László Újra feltöltödtünk Veletek! 🙂 Igazából nem lehet szavakba foglalni egy kiállítást. Oké, hogy sokat kell rá készülni és szervezkedni, nem olcsó, de a végén mindig arra gondolunk, MEGÉRTE! Találkozni Veletek még akkor is hatalmas öröm, ha épp nem minket választotok. Fontos visszajelzés, örülünk, ha tudunk egy-egy tanácsot adni vagy épp ráébreszteni apróságokra, szemtágító beszélgetéseket folytatni. A lényeg, hogy mi is fejlődünk ezzel, visszajelzést kapunk, megértjük, hogy mit kerestek pontosan, tudunk beszélgetni, s jobbá […]

Welcome 2019

Újra eltelt egy év, így megragadom az alkalmat s összefoglalom 2018 történéseit. Tavasszal a divaté volt a főszerep. Először Preciosa kristály ékszereket fotóztunk egy webáruház számára, majd az új Daalarna esküvői ruhák fantasztikus divatbemutatóján lőttünk megannyi fotót. Az esküvői szezon egy felejthetetlen olasz esküvővel indult. Itt álljunk meg és hagy meséljem el Nektek részletesen a történetet mert ez az út az egész évünket meghatározta egyaránt jó és rossz értelemben is. A szombaton lévő esküvőre már pénteken délelőtt elindultunk. Félúton kb […]

Esküvői Workshop 2018

Minden projektünk nehézségekkel kezdődött, de azért nem annyira, mint ez a Workshop. A küldetés a következő volt: keresni egy csodálatos helyet, találni szuper proaktív modelleket, leegyeztetni a szolgáltatókkal azaz dekorossal,sminkessel, fodrásszal az időpontokat, s folyamatosasn egyeztetni a változásokat, kiválogatni leszervezni az esküvői ruhákat, megoldani az oldtimer bogár kabrió eljutatását a Helyre, bérelni vagy szerezni stúdió berendezéseket, órási marketing kampányokat folytatni, hogy legyen elég érdeklődő sajtósokkal egyeztetni, hogy legyen megjelenési felület aztán széllel szemben pisilni, azaz imádkozni, hogy jó idő legyen! […]

We present: White Swan – VW Cabrio birth :)

Mivel vége az esküvőszezonnak –bár az szinte egész évben tart lassan-, ezért több időnk van koncentrálni Rútkiskacsánkra. Oké már nem rút, előző blog címünk sejteti, hogy Ő lesz a Fehér Hattyú. 🙂 FehérLovOn – Fehér Hattyúja 🙂 Amióta Kaliforniából, pontosabban egy San Francisco feletti kisvárosból, Santa Rosa környékéről hozzánk került a Bogár, mindig ez a mese jut eszünkbe, mivel nekünk Ő volt Rútkiskacsa. Még nyomozunk az eredetéről, ha összeáll a története megosztjuk Veletek! Szóval javában zajlanak a szépészeti beavatkozások, derülnek […]

White Swan

White Swan Régóta nem jelentkeztünk, de hála a kedves jegyes Pároknak, szinte minden héten megyünk „bulizni”, azaz esküvőt fotózni 🙂 Pedig lenne mit mesélni „Rútkiskacsánkról” mivel kezdünk végre finishbe érni vele. Lassan már több mint két hónappal ezelőtt adtuk a hírt, hogy a szinterezés megtörtént. Azóta aprólékos munka kezdődött. Az OT rendszám megszerzéséhez minden alkatrészt, a legkisebb csavartól az ablaktörlő mechanikáig meg kellett tisztítani, mivel csak akkor lehet megszerezni a muzeállis minősítést, ha ezek az eredeti alkatrészek kerülnek vissza. Persze […]

wedding photo

A felszerelés

My Top Gear Fontosnak tartom ezt a bejegyzést, hogy megismerjétek mivel is dolgozom pontosan. Ugyan a szakácsot se a kés és az edénye teszi azzá aki, de azért a profi munkához hozzájárul! Már meséltem, hogy nem tegnap kezdtem el fotózni, de szerintem minden hivatásos Kolléga valahol kisgyerekként vett kezébe kamerát, s érezte azt a pillanatot amikor megfagyasztja a levegőt. Első digitális gépemet lassan 20 éve vettem. Egészen pontosan 2.1 megapixeles Olympus gép volt, egész nagy zoom tartománnyal, számtalan beállítási lehetőséggel. […]

Bence Keresztelője

Nagyon vártuk ezt a napot, körülbelül annyira, mint amikor az esküvőnkről volt szó. Mint általában túlzásba is estem volna, hiszen mindenben szeretek maximalista lenni 🙂 De Anett lehűtött, mégiscsak az én gazdasági csodám! Körülbelül 40-50 vendéget terveztem meghívni, de mivel most csak étteremben tudtuk tartani a fogadást, így a költségek vetekedtek volna az esküvőivel. Végül csak a szűk családdal és a szűk baráti körrel ünnepeltünk. Az időpont miatt már márciusban jártunk a budaörsi templomban, nem mintha kizárólagossá lehetne tenni egy […]

Antal Photo Books

Amióta megismertük Őket, azt a magas minőséget képviselik, amihez elkötelezett esküvői fotósként csatlakoztunk. Minden apróságra kiterjed a figyelmük, így például a nyílt napok alkalmával, fotós Kollégák garmadájának kérdéseit igyekeztek minél alaposabban kielégíteni. Bemutatták az új Fine Art fotókönyveket, új borítóanyagokat, a nagysikerű Economy albumokhoz is érkeztek új példányok, s még egy meglepetéssel is szolgáltak! Helyszín: Szlovákia, nem is túl messze Budapesttől, ahol manufaktúrájuk megtalálható. Ide érkeztünk mi is, megnézni a kézzel készült szépségeket, beszélgetni a meglévő albumokról, borítókról, hogy mi […]

esküvői autózás

Bogár váz :)

Időközben heti rendszerességgel megyünk már megnézni a Rútkiskacsánkat, meg persze konzultálni, sürgetni is az elkészültét, hiszen nagyon közel van már a május vége. Jelenleg úgy látszik, hogy maga az autó kész lehet, de a vizsgáztatás még nem. Az autóval amúgy egész jól állunk már, legutolsó poszt óta még közelebb látszik az alagút vége. Túl vagyunk az összes lakatos munkán, a szinterezés is megvan: s hát gyönyörű lett a motor, rá se ismerni! Nézzétek: Ami még nincs kész az a kárpitozás, […]

Wedding photography

Első pillantás az Esküvőn

Mindig felemelő érzés az esküvő napján a párok első pillantását megörökíteni. Annál őszintébb látványhoz semmi sem fogható. Abban a percben nekem is összeszorul a szívem, s első pillantásunkra gondolok, amikor én megláttam Anettet esküvői ruhában! Nincs az a férfiszív, aki legalább a szeme sarkában ne könnyezne meg! De a legcukibb, ha próbálja visszatartani, pedig nekünk is jól áll, ha kiengedjük az érzéseinket, sőt merjük megmutatni azt! Fiatalabb pároknál ez a szemekben tündöklő rajongással párosul, korosztályom pedig egy meghitt belsőséges mosollyal, […]

Esküvői vw bogár autó

Bogár Kárpit

Újabb mérföldkövekhez érkeztünk kis autónkkal. Most már mintha látszana az alagút vége, s tarthatónak tűnik a májusi határidő, amit szabtunk az egész projektnek. A múltkori kiruccanás után, elég lehangoltak voltunk. Ebből hogy a fenébe lesz autó? Megmarad Frédi Béni járműnek? Azt kell hogy mondjam nem véletlenül vagyunk forró dróton a Retro Car autójavítóval :)! Már megtörtént a padlólemez egyengetése, ami a kiszerelt alkatrészekkel együtt hamarosan megkezdi útját a szinterezés felé. Ezzel egyrészt megszépül, másrészt időtállóvá válik! Ezt az extra költséget […]

Wedding photoshooting

Esküvői fotók régen

Nem olyan régen volt alkalmam egy vidéki esküvői nyílt napon részt venni. (Külön köszönet érte Szabi!!!) Megmondom őszintén kis rendezvénynek gondoltam, s ha előtte való napokban nem dolgozom magam hullára, akkor bizonyára jobban is értékeltem volna. Feleségem nagyon szeretett volna kimozdulni otthonról, így végül családostól kis Bencénkkel egyetemben mégis elutaztunk. 🙂 Nem bántuk meg! Nagyon igényes volt az egész, amit láttunk belőle! Kitettek magukért a szervezők, rengeteg program volt a próba házasságon át -amit egy az egyben ott levezényeltek, s […]

wedding car repair

Rúúúút – Bogár Kabriónk

Olyan érzésem van amikor a RútKiskacsát látogatom, mintha egy rokonhoz kellene menni kórházba. Pedig ez szigorúan véve egy plasztikai műtét, aminek a végén olyan Kacsát kapunk vissza, aki Hattyúvá válik! (Copyright Anett!) De bevallom őszintén, rossz látni hogy egyre apróbb cafatokra van szétszedve a Hölgy. Most éppen ez fogadott amikor megérkeztem: Ugye? Nem egy szívet melengető látvány, az biztos! Már említették a Kollégák, hogy a taposókat ki kell cserélni, a karosszérián is van mit csinálni. S jó pár rozsdafolt várja […]

Első kiállítás, Szerelem!

Viccesen megfogalmazva így is értékelhetjük, hogy életünkben először kiállítóként is részt vettünk egy kiállításon Esküvő Kiállítás 2018 január 27-28 Papp László Arénában!!! Mit kerestünk ott? Egészen pontosan, Titeket! 🙂 Megmutattuk magunkat, azt hogy továbbra is nagy lelkesedéssel és elkötelezettséggel vállaljuk fel Nagy Napotok fotózását, szívesen beszélgetünk, adunk tanácsot esküvőtök szervezésében, szolgáltatók felkutatásában, s ajánlásában! Sokat elárul, hogy több mint 100 esküvői fotós ajánlatot adtunk ki, zömével már 2019-re. Főleg ekkora kerestétek az időpontokat, bár volt olyan Pár aki a két […]

VálasztóPont

Szerintem sok olyan pont van az ember életében, amikor úgy érzi választáshoz ért. Azzal a döntéssel, hogy belevágtunk a FehérLovOn projektbe eldöntöttük, hogy többet akarunk kihozni magunkból. Annyi kreatív ötletünk volt, hogy nem fértünk a bőrünkbe! De amúgy is folyton úton voltunk vagy épp a barátokat cserkésztük be egy egy buliba, programba. Valahol kamatoztatni kellett ezt. Ezért léptünk a start vonalra, hogy a szürke hétköznapokat feldobjuk, tegyünk valamit értetek, s be kell valljam magunkért is. Üres frázis, de szeretünk örömet […]

Faith Starr Nemzetközi Modell Workshop

Mondanám, hogy pihenéssel jobb lett volna kezdeni az évet, de gőzerővel dolgozunk az új portfólión. Az új oldal már kész van, de az anyagot (képeket, szöveget) még szerkesztjük. Túl sok ötletünk van, s az esküvő kiállításig kész kell hogy legyen, azaz túl kevés időnk. Persze az élet nem áll meg. Bence továbbra is a csillagunk (más gondolatban Mini Cseppünk 🙂 ), s helyt kell állni minden más területen is. De azért mertem kikapcsolódni, s Varga József Zoltán barátom segítségével -amit […]

Évzárás avagy B.U.É.K.!

Roppant nehéz évet zárunk! Ahogy a mondás tartja, minden kezdet nehéz, de örülök, hogy fotózhatunk, veletek, értetek, együtt! 🙂 Az idén 15 esküvő, 8 koncert, s egy önálló marketing projekt mellett számtalan kisebb fényképezés összesen 79 “téma” ahol kattinthattam, azaz több mint ötvenezer kép. S nem utolsó sorban Bence kisfiúnk születése. Köszönöm! Köszönöm, a családomnak a hitet, ami kitartásra buzdít. Köszönöm a Páromnak a támogatást, ami nélkül kudarcba hullnék. Köszönöm a Kollégáknak a tanítást, amivel remélem felnőhetek hozzájuk. Méltó lehessek […]

Kisautó csapó II.

Csapó II. Sajnos a Szakember a nyári hónapok alatt finoman szólva eltünedezett. Öröm az ürömben, hogy még nem kezdett hozzá Rút Kiskacsa felújításához, így nem hagyta félbe a munkát, amit el sem kezdett. Mit volt mit tenni nekiláttunk új mesterembert keresni. A Mesterember személyét egy olyan pasiban találtuk meg, aki imádja a Bogarakat, szeret velük babrálni, több autót összerakott már s érti is a dolgát lelkes kis csapatával együtt. Kiskacsánk egy budapesti garázsban várta sorsát türelmesen. Jó érzés volt megpillantani […]

Eszti és Matyi – Pálmaház esküvő

Esztit az egyetem első éve óta ismerem. Sok átbulizott és átlelkizett éjszaka áll mögöttünk. Az akkor összekovácsolódott lánykoszorú oszlopos tagjai most mind hivatalosak voltak az esküvőre. Nagy megtiszteltetés, hogy az esküvőjükön nem csak mint barátnő hanem mint fotós és asszisztens is részt vehettünk. Izgalommal és ötletekkel telve vártuk a Nagy Napot. Amikor megpillantottam őket a tatai pálmaház ajtajának üvegén keresztül ahogyan szedelődzködnek kifelé az autóból a sok zacskót, táskát, cókmókot az jutott eszembe, hogy : -Show Time!!! Eszti és Matyi […]

VW Bogár kabrió

Nagy fába vágtuk a fejszénket. Elhatároztuk, hogy egy citromsárga VW Bogarat átalakítunk fehér hattyúvá. A Rút Kiskacsát Németországban rakták össze, az utakat Kaliforniába rótta. Onnan került vissza Európába, Magyarországra, s azután hozzánk! Most a tervezés időszaka következik. Összedugjuk a fejünket és centiméterről-centiméterre kitaláljuk, hogyan nézzen ki az autó. A Szakemberrel megbeszéljük az elképzeléseinket, aki a nyári hónapok alatt hozzáfog majd az alkatrészek beszerzéséhez. Szeretnénk, ha minél több jegyespár a mi Rút Kiskacsánkkal gördülne rá a boldogság útjára. Örülnénk, ha Rút […]

Dóriék kismamafotózása

Könnyed délutáni sétára kísértük el Dórit és Guillaumet a Fűvészkertbe. A fotók a szeretet és a várakozás jegyében készültek. Dóri az utolsó trimeszterben tart kislányukkal Marie Charlotteval. Tetszett Dóri ruhaválasztása; a fekete tunika ruha kiemelte a környezet szépségét, a fák zöld árnyalatait és a virágok sokszínűségét. A vidám buborékok mosolyt csaltak mindkettejük arcára. Dóri a tiszta kék szemeivel maga a Báj, Guillaume pedig a lezser francia elegancia. Ezúton is kívánunk nagyon sok örömöt a kicsi lánykához! Galéria

  • Getting Ready Workshop beszámoló

    2019-03-01

    Kiengedtük a Dzsint a palackból, s beléptünk egy új fejezetbe azzal, hogy a projektjeinket megosztjuk Veletek is. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sokan eljöttetek...

  • Jöttünk,láttunk, visszamennénk. Esküvő kiállítás 2019, Papp László Aréna

    2019-02-13

    Jöttünk,láttunk, visszamennénk. Esküvő kiállítás 2019, Papp László Újra feltöltödtünk Veletek! 🙂 Igazából nem lehet szavakba foglalni egy kiállítást. Oké, hogy sokat kell rá készülni...

  • Welcome 2019

    2019-01-09

    Újra eltelt egy év, így megragadom az alkalmat s összefoglalom 2018 történéseit. Tavasszal a divaté volt a főszerep. Először Preciosa kristály ékszereket fotóztunk egy...

  • Esküvői Workshop 2018

    2018-11-22

    Minden projektünk nehézségekkel kezdődött, de azért nem annyira, mint ez a Workshop. A küldetés a következő volt: keresni egy csodálatos helyet, találni szuper proaktív...

  • We present: White Swan – VW Cabrio birth :)

    2018-10-07

    Mivel vége az esküvőszezonnak –bár az szinte egész évben tart lassan-, ezért több időnk van koncentrálni Rútkiskacsánkra. Oké már nem rút, előző blog címünk...

  • White Swan

    2018-08-26

    White Swan Régóta nem jelentkeztünk, de hála a kedves jegyes Pároknak, szinte minden héten megyünk „bulizni”, azaz esküvőt fotózni 🙂 Pedig lenne mit mesélni...

  • A felszerelés

    2018-06-03

    My Top Gear Fontosnak tartom ezt a bejegyzést, hogy megismerjétek mivel is dolgozom pontosan. Ugyan a szakácsot se a kés és az edénye teszi...

  • Bence Keresztelője

    2018-05-21

    Nagyon vártuk ezt a napot, körülbelül annyira, mint amikor az esküvőnkről volt szó. Mint általában túlzásba is estem volna, hiszen mindenben szeretek maximalista lenni...

  • Antal Photo Books

    2018-05-16

    Amióta megismertük Őket, azt a magas minőséget képviselik, amihez elkötelezett esküvői fotósként csatlakoztunk. Minden apróságra kiterjed a figyelmük, így például a nyílt napok alkalmával,...

  • Bogár váz :)

    2018-04-21

    Időközben heti rendszerességgel megyünk már megnézni a Rútkiskacsánkat, meg persze konzultálni, sürgetni is az elkészültét, hiszen nagyon közel van már a május vége. Jelenleg...

  • Első pillantás az Esküvőn

    2018-04-02

    Mindig felemelő érzés az esküvő napján a párok első pillantását megörökíteni. Annál őszintébb látványhoz semmi sem fogható. Abban a percben nekem is összeszorul a...

  • Bogár Kárpit

    2018-03-15

    Újabb mérföldkövekhez érkeztünk kis autónkkal. Most már mintha látszana az alagút vége, s tarthatónak tűnik a májusi határidő, amit szabtunk az egész projektnek. A...

  • Esküvői fotók régen

    2018-02-25

    Nem olyan régen volt alkalmam egy vidéki esküvői nyílt napon részt venni. (Külön köszönet érte Szabi!!!) Megmondom őszintén kis rendezvénynek gondoltam, s ha előtte...

  • Rúúúút – Bogár Kabriónk

    2018-02-11

    Olyan érzésem van amikor a RútKiskacsát látogatom, mintha egy rokonhoz kellene menni kórházba. Pedig ez szigorúan véve egy plasztikai műtét, aminek a végén olyan...

  • Első kiállítás, Szerelem!

    2018-02-02

    Viccesen megfogalmazva így is értékelhetjük, hogy életünkben először kiállítóként is részt vettünk egy kiállításon Esküvő Kiállítás 2018 január 27-28 Papp László Arénában!!! Mit kerestünk...

  • VálasztóPont

    2018-01-13

    Szerintem sok olyan pont van az ember életében, amikor úgy érzi választáshoz ért. Azzal a döntéssel, hogy belevágtunk a FehérLovOn projektbe eldöntöttük, hogy többet...

  • Faith Starr Nemzetközi Modell Workshop

    2018-01-07

    Mondanám, hogy pihenéssel jobb lett volna kezdeni az évet, de gőzerővel dolgozunk az új portfólión. Az új oldal már kész van, de az anyagot...

  • Évzárás avagy B.U.É.K.!

    2017-12-30

    Roppant nehéz évet zárunk! Ahogy a mondás tartja, minden kezdet nehéz, de örülök, hogy fotózhatunk, veletek, értetek, együtt! 🙂 Az idén 15 esküvő, 8...

  • Kisautó csapó II.

    2017-10-05

    Csapó II. Sajnos a Szakember a nyári hónapok alatt finoman szólva eltünedezett. Öröm az ürömben, hogy még nem kezdett hozzá Rút Kiskacsa felújításához, így...

  • Eszti és Matyi – Pálmaház esküvő

    2017-05-19

    Esztit az egyetem első éve óta ismerem. Sok átbulizott és átlelkizett éjszaka áll mögöttünk. Az akkor összekovácsolódott lánykoszorú oszlopos tagjai most mind hivatalosak voltak...

  • VW Bogár kabrió

    2017-04-27

    Nagy fába vágtuk a fejszénket. Elhatároztuk, hogy egy citromsárga VW Bogarat átalakítunk fehér hattyúvá. A Rút Kiskacsát Németországban rakták össze, az utakat Kaliforniába rótta....

  • Dóriék kismamafotózása

    2016-09-18

    Könnyed délutáni sétára kísértük el Dórit és Guillaumet a Fűvészkertbe. A fotók a szeretet és a várakozás jegyében készültek. Dóri az utolsó trimeszterben tart...

1st Már 19

Getting Ready Workshop beszámoló

Kiengedtük a Dzsint a palackból, s beléptünk egy új fejezetbe azzal, hogy a projektjeinket...
13th feb 19

Jöttünk,láttunk, visszamennénk. Esküvő kiállítás 2019, Papp László Aréna

Jöttünk,láttunk, visszamennénk. Esküvő kiállítás 2019, Papp László Újra feltöltödtünk Veletek! 🙂 Igazából nem lehet...
9th jan 19

Welcome 2019

Újra eltelt egy év, így megragadom az alkalmat s összefoglalom 2018 történéseit. Tavasszal a...
22nd nov 18

Esküvői Workshop 2018

Minden projektünk nehézségekkel kezdődött, de azért nem annyira, mint ez a Workshop. A küldetés...
7th okt 18

We present: White Swan – VW Cabrio birth :)

Mivel vége az esküvőszezonnak –bár az szinte egész évben tart lassan-, ezért több időnk...
26th aug 18

White Swan

White Swan Régóta nem jelentkeztünk, de hála a kedves jegyes Pároknak, szinte minden héten...
wedding photo
3rd jún 18

A felszerelés

My Top Gear Fontosnak tartom ezt a bejegyzést, hogy megismerjétek mivel is dolgozom pontosan....
21st máj 18

Bence Keresztelője

Nagyon vártuk ezt a napot, körülbelül annyira, mint amikor az esküvőnkről volt szó. Mint...
16th máj 18

Antal Photo Books

Amióta megismertük Őket, azt a magas minőséget képviselik, amihez elkötelezett esküvői fotósként csatlakoztunk. Minden...
esküvői autózás
21st ápr 18

Bogár váz :)

Időközben heti rendszerességgel megyünk már megnézni a Rútkiskacsánkat, meg persze konzultálni, sürgetni is az...
Wedding photography
2nd ápr 18

Első pillantás az Esküvőn

Mindig felemelő érzés az esküvő napján a párok első pillantását megörökíteni. Annál őszintébb látványhoz...
Esküvői vw bogár autó
15th Már 18

Bogár Kárpit

Újabb mérföldkövekhez érkeztünk kis autónkkal. Most már mintha látszana az alagút vége, s tarthatónak...
Wedding photoshooting
25th feb 18

Esküvői fotók régen

Nem olyan régen volt alkalmam egy vidéki esküvői nyílt napon részt venni. (Külön köszönet...
wedding car repair
11th feb 18

Rúúúút – Bogár Kabriónk

Olyan érzésem van amikor a RútKiskacsát látogatom, mintha egy rokonhoz kellene menni kórházba. Pedig...
2nd feb 18

Első kiállítás, Szerelem!

Viccesen megfogalmazva így is értékelhetjük, hogy életünkben először kiállítóként is részt vettünk egy kiállításon...
13th jan 18

VálasztóPont

Szerintem sok olyan pont van az ember életében, amikor úgy érzi választáshoz ért. Azzal...
7th jan 18

Faith Starr Nemzetközi Modell Workshop

Mondanám, hogy pihenéssel jobb lett volna kezdeni az évet, de gőzerővel dolgozunk az új...
30th dec 17

Évzárás avagy B.U.É.K.!

Roppant nehéz évet zárunk! Ahogy a mondás tartja, minden kezdet nehéz, de örülök, hogy...
5th okt 17

Kisautó csapó II.

Csapó II. Sajnos a Szakember a nyári hónapok alatt finoman szólva eltünedezett. Öröm az...
19th máj 17

Eszti és Matyi – Pálmaház esküvő

Esztit az egyetem első éve óta ismerem. Sok átbulizott és átlelkizett éjszaka áll mögöttünk....
27th ápr 17

VW Bogár kabrió

Nagy fába vágtuk a fejszénket. Elhatároztuk, hogy egy citromsárga VW Bogarat átalakítunk fehér hattyúvá....
18th Sze 16

Dóriék kismamafotózása

Könnyed délutáni sétára kísértük el Dórit és Guillaumet a Fűvészkertbe. A fotók a szeretet...

További albumok